-Katherine, kelj fel! - ébredezek Jay hangjára.
- Jó... fent vagyok. - nyitom ki a szemem, George még alszik. Egy puszit nyomok az arcára.
- Ébresztő.- suttogom.
- Uhh.. de miért? Áh.. - ásít George.
- Mert menni kell.- szállok ki az ágyból.
- Hova?
- Kirándulni. Tudod négy napra az osztállyal.
- Jah.. már tudom. - ül fel az ágyra, George.
- Ébre.. na akkor már fent vagytok, csak kelteni akartalak titeket. Tíz perc múlva legyetek.
- Tudjuk, legyetek kész. - mondom.
- Pontosan- csukja be az ajtót anyám. Ezt nem, értem amiket csinált olyan mintha elfelejtené és tök kedves meg minden.
- Adjak kötést?- kérdezem George-ot aki a sebét nézegeti.
- Jó lenne. - mosolyog rám. Odamegyek a szekrényhez s előveszek egy adag kötszert.
- Tessék. - nyomom a kezébe.
- Köszi.
- Szívesen. - a táskámba is rakok még pár adag kötszert hátha lenne valami baj.
- Kész vagyok. - jelenti ki George.
- Ilyen gyorsan?- nézek rá.
- Miért ,csak egy gatya és egy póló kell.
- Cipő?
- Jah tényleg!
Én addig felvettem egy pólót és egy farmert amíg George a cipőjével bíbelődött.
- Jó most már kész.
- Na végre, jól vagy felöltözve de most várj meg egy kicsit amíg felveszem a cipőm. - kötöm be én is a cipőmet.
- Kész is vagyok. - állok fel.
-Én félek..
- Mitől- suttogom Jay nek
Nem tudom, pont ez a baj.
- Menjünk. - lesietek a lépcsőn és várom George-ot.
- Siessetek, rendben?- mondja az anyám
- Jó majd sietünk. - áll mellém George.
- Sziasztok- enged ki az ajtón.
- Szia.
-Viszlát. - ahogy kilépünk az ajtón megfogjuk egymás kezét és úgy sétálunk a suliig.
- Kat, beszéltél azzal a sráccal?- ugrik elém a Dorina.
- Öhm... nem, de ha George-ot megkéred biztosan megkérdezi. - nézek George-ra.
- Tőle tuti, hogy nem kérem meg!- tiltakozik a Dorina.
- Miért nem?...
- Emberek felszállás a buszra.- kiabál a tanár. Lassan felszállunk buszra én és George hátul ülünk, Dorina meg előre ült tőlünk messze. - Kábé három óra múlva megérkezünk a szállásra.
- Szuper...- mondom. Ráhajtom a fejem George vállára és úgy pihenek.
- Itt is vagyunk. - kiabál a tanár. Szerintem elaludtam, mert semmire sem emlékszem.
- Elaludtam? - kérdezem George-t
- Igen, de kellett neked ennyi alvás.
- Köszi..
- Szívesen.
- Mindenki foglya meg a cuccát és jöjjön ide odaadom a kulcsokat a szobátokhoz.- mondja az O
- Ok... - kiabálják be páran az osztályból.
Oda sétálunk a tanárhoz és várjuk,hogy végre megkapjam a kulcsot.
- Katherine és George ti a harmadik emeleten lesztek az 52- es szobába. Értettétek? - kérdezi az ofő.
- De miért mindenki a z első van mi meg a harmadikon...- vet fel a kérdést George mert ezt tényleg érthetetlen
- Mert nektek csak a szüleitek beszéltek velem és oda kérték a szobát és már csomagjaitokat is oda küldték.. - ezek tudták, hogy jövünk és még a cuccainkat is összepakolták?!
- Úgy látszik ezek kémkednek... - mormogja Jay .
- Most.. már értem... - mondom, eltitkolva a haragomat nehogy a tanár megtudja.
- Rendben itt van a kulcs a szobához, egy fél óra múlva gyertek le. - adja a kezembe a kulcsot a tanár.
- Ez szemétség. - dühöng George
- Hát jah az, de honnan tudták, hogy megyünk kirándulni.
- Nem tudom, pont ez benne a furcsa.- nyitja ki George a szobánk ajtaját.
- Láttam valami ismerőset.
Körbenézek és látom, hogy egy francia ágy van a szobába
- Még ezt is elintézték. - mutatok az ágyra.
- Szuper. - mondja George.
- Meg kell néznünk mi volt az a valami.- nyaggat Jay
- Nem megyünk le?!- kérdezem.
- De még csak most jöttünk.. nem pihenünk le? - huppan le az ágyra George
- Nem.
- Jó, de csak pár percre.- fekszek le mellé.
- Tudod ez a dolog nekem... - néz a szemembe
- Tudom, fura..
- Nem nem .. nekem ez tetszik. - mosolyog rám. Tényleg tetszik neki ez az egész?! Azt hittem csak tetteti? Nem tudom, hogy ezek után mit érzek és mit teszek jól vagy rosszul. Felülök az ágy szélére,mert nem érzem jól magam.
- Tudom, te ezt máshogy gondolod. - mondja szomorúan.
- Nem... nem erről van szó... én is valahogy így érzek. - mosolygok rá.
- Komolyan. - ölel át hátulról George.
- Igen. - lehelek a szájára egy csókot.
- Jó,jó tudom, hogy szeretitek egymást de nem itt kéne , hanem keressük meg.- húzz; engem Jay.
- Na, gyere menjünk. - húzom fel az ágyról George-ot.
- Hova?- kérdezi
- Meg kell keresni valakit.. - mondom, amikor még én se tudom merre kell menni.
- Jó, de csak a te kedvedért.- nyitom ki az ajtót.
-Kövess..
- Gyere- karolok George-ba
- Itt balra-
- Itt balra- fordulok be a lépcsőnél.
- Nem mehetünk a lifttel?- nyafog George.
- Nem, már szinte látom.
- Mindjárt ott vagyunk. - mondom. A lépcső alján lányok röhögése hallatszik.
- Nem hiszem el.. itt van.
- Ki? - mondom miközben sietek le a lépcsőn.
- Az a lány aki a dalba van... maradjatok még itt.. kérlek..- veszi könyörgőre a mondókáját Jay.
- George nem ülünk le?- kérdezem.
- Pont itt a lépcsőn ezek a röhögcsélő lányok közelébe. - néz fura szemmel George.
- Igen, pont itt- ülök le a lépcsőre, a lányokhoz kábé egy köpésnyi így, mindent hallok amit ők beszélnek.
- Köszi, addig én meg tudom nézni.
- És miért pont itt, kell leülnünk itt a lépcsőn?- kérdezi George.
- Mert itt nem jobb? - mondom. Pár lány méregtő pillantásokat vet felénk. Miközben beszélgetünk. Jay-t is néha látom, hogy egy lányt nézeget.. valamikor tök szépen mintha szeretne még, máskor meg mintha meg akarná ölni, most per- pillanat ez a változat felel meg Jay nek.
- De talány nyugisabb egy kicsit.. - vonja meg a vállát.
- Úr isten te vérzel!- mutatok a pólóján ékeskedő vérfoltra, biztosan átázott a kötésen a vér.
- Biztos miközben futottunk. - nézegeti a pólóját át a sebét.
- Vedd le a pólód, rakok rá kötést.- ütöm meg a karját.
- Jó - veszi le a pólóját George amire a fél lány társaság elbambul mikor meglátják a hasát.
- Ú.. ez elég durva.. - veszem le a régi kötést ami teljesen véres volt. Gyorsan raktam rá egy új gézt és már nem látszik annyira, hogy egy seb volt.- Kész is van.
- Ügyesen csinálod.
- Van, gyakorlatom benne- mosolygom
- Mi történt veled?- lépnek oda hozzánk azok a lányok akik az előbb ott nevetgéltek.
- Beszélj, velük!- kérlel Jay
George rám néz, mivel szerintem nem tudja mit mondjon és tőlem vár segítséget.
- Elesett a késsel!
- Ű...szegény,de azért jól vagy?- kérdezi az a lány akit Jay nagyon nézett.
- Nyomul a csaj.. - dühöng Jay.
- Persze jól, vagyok csak néha fáj!- mondja George
- És, hogy hívnak?- mosolyog rá az a csaj..
- Engem George-nak, téged? - kérdezi unottan.
- Csenge... - kuncog a lány.
- Nem bírom- öli meg magát Jay, vagyis csak tettei mivel már meghalt.
- Ú.. már ennyi is az idő, bocsi lányok de most mennünk kell, majd még összefutunk.- áll fel George, úgy látszik megunta. - Kat jössz?- kérdezi.
- Jah persze.- kapom észbe magam, gyorsan felállok és megyek is George után aki előre ment. -Nem bírod őket? - lépek mellé.
- Nem, nagyon valamiért nem jó a közelükbe lenni, főleg annak a Csengének a közelében olyan fura neve is van, meg irritáló. -érünk ki az előtérbe ahol már az osztály fele már ott van.
- Na, mit mondott?- áll elém az a srác akivel a minap beszéltem a Dorináról.
- Jah, azt mondta hogy szerinte te helyes vagy, ami nála annyit jelent, hogy bejössz neki. - hadararom el.
- Kösz, akkor beszélek vele. - fordul meg a srác és elballag valamerre.
- Na, akkor mennyünk aki itt van aki nincs mi megyünk. - tapsol kettőt a tanár.
- Jó lesz egy kicsit kimozdulni.
- Meg fogok halni.- nyavalyog George.
- Ki, fogod bírni. Ha én sem bírom ki akkor igazad volt, ok?
- Jó! De ha nem bírom ki?
- Ha nem bírod ki akkor hallott vagy. - röhögöm el magam.
- Nem vicces. - bök meg hátulról Jay.
- Bocsi- mondom.
-A túr két órás lesz, és más iskolákból jövő emberekkel kell, együtt dolgoznotok. Itt vannak a csapotok. Dorina , Liam és Katherine , George pedig megy a kék csapathoz. - mutat egy csoport hoz ahol egy kék zászlót szorongat egy nevelő. Lassan odasétálunk hozzájuk.
- Na végre az utolsó emberek is ide óhajtottak jönni. - türelmetlenkedik a nevelő.- Itt a lap ez alapján kell haladnotok. - ad mindenkinek egy lapot a kezébe. - Nagyon fontos, hogy együtt mozogjatok és ne veszítsétek el egymást. - fejezi be a mondani valóját a nő. - Na akkor, indulhattok - int minket el.
- Ne nézz hátra!- akaratlanul is hátranézek és meglátom a Csengét ahogy a Dorinával beszélget.
- Jaj, ne..- mondom George nak
- Mi a baj?- kérdezi miközben egy rönköt próbál átmenni.
- Itt a Csenge. - suttogom, mert már eléggé közel járnak hozzánk.
- Sziasztok, hát ti is ebbe a csoportba kerültetek? Milyen véletlen. - mosolyog azzal az álnok mosolyával, nem tudom miért ,de most már kezd nekem is ellenszenvesen lennie, pedig az elején, tök kedvesnek látszott. Lehet, hogy Jay és George miatt van mert mind a kettő utálja.
- Hát igen ,Kat segítenél?- kérdezi meg George aki elakadt a rönknél ,mert nem bír átmenni rajta.
- Csak lépd át.
- Segítek. - lök el a Csenge úgy, hogy majdnem el is estem.
- Kösz. - mormogom.
- Jól vagy? - áll elém Jay.
- Ühüm.
- Kösz- mondja George.
- Szívesen, máskor is. - neveti el magát a Csenge, inkább az nem is nevetésnek mondanám hanem ördögi kacajnak.
- Itt át kell menni a folyón. - kiabálja valaki, mögülünk.
- Na, ne...- hőköl meg George.
- Mi a baj?- kérdezem
- Még ezen is át kell menni?
- Igen, ez egy folyó..
- De.. nem mély?- riad meg George
- Csak a cipőd talpáig ér.. gyere- ragadom meg a karját, és beleráncigálom a vízbe.
- Nem is olyan mély- észlel fel a rémületből George.
- Na valaki, észhez-tért. Ettől kellet félned? Már itt a vége. - lépek ki a vízből.
- Nem is tudom miért féltem.
- Én se..
- Láttam, hogy víziszonyod van.- lép George mellé a Csenge
- Nem csak nem bírom a vizet.
- Akkor víziszonyod van.
- Nincsen, szeretek úszni csak nem ilyen vízben. - mondja George idegesen
- Én is szeretek úszni. - mosolyog a Csenge.
- Szuper. - megy előre egypár lépést George.
- Hé, azt akartam kérdezni, hogy nem akarsz-e velünk ebédelni?
- Köszi, nem..- utasítja vissza a randit.
- Óhh.. értem.. Kat jönnél velem egy percre. - néz rám "kedves" szemekkel Csenge.
- Menjél, és kérdezd meg mit tud rólam.
- Jó, rendben.- nézek George -ra aki eléggé értetlenül áll a dolgok előtt. - Csak egy pillanat.
- Na, szuper, gyere...- húz el.
- Igen. - mondom tétlenkedve.
- Azt szeretném megkérdezni, hogy ma lesz egy pizsi buli szerűség nálunk és nem akarsz-e átjönni hozzánk.
- Nem, téged is megöl.
- Szívesen mennék, csak George- nak megígértem, hogy vele alszok, de kedves tőled. - tetetek egy mosolyfélét az arcomra.
- Ó.. értem. - fordul meg.
- Várj.. - fogom meg a vállát még mi ellőt elmenne.
- Igen?!
- Azt akarom kérdezni, hogy ismertél egy Jay Winterhill nevű srácot?- kérdezem.
- Igen ismertem.- mondja feszülten- Miért?
- Azt tudod, hogy meghalt?
- Igen tudom.- válaszol kicsit szomorúan- jártam vele, de beleszerettem egy másik srácba és mikor ezt megtudta akkor megölte azt akit szeretem és ezért fölakasztották. Pár nap múlva találkoztam annál a fánál ahol Jay-t felakasztották.. De miért mondom el ezt neked?
- Ne mond el.
- Nem tudom, mert engem érdekelnek az ilyenek. - fordulok meg , a válasz meg se várva. -Te még mindig itt állsz?- kérdezem George-ot aki nem nagyon mozdult el arról a helyről ahol hagytam.
- Öhm..... mi... vissza is jöttél?- kap észbe.
- Mit csináltál eddig, és hol vannak a többiek? -nézek körbe,mert egy lelket se látok rajtunk kívül, meg persze a Csengét.
- De jó itt hagytak.- lép oda hozzánk a Csenge.
- Úgy, látszik.. - mondja George
- Mit csináljunk? - kérdezi a Csenge
- A lap? George én odaadtam neked, hol van?
- Nem, tudom szerintem elhagytam.
- De okos vagy. - dühöngök. - akkor tényleg eltévedtünk.
- Ne menjünk sehova.. biztos ránk találnak. - mondja a Csenge.
- Jó, de mindjárt lemegy a nap és nem jó a sötétben lenni csinálni kéne tüzet.
- Remek ötlet. - mosolyog George.
- Oké, akkor gyűjtök fa ágakat, George segítesz?- kérdezi a Csenge.
- Nem baj... ha megyek..- motyog George.
- Nem dehogy.. eleszek, úgyis elmegyek kaját szerezni hátha tovább maradunk az elvártnál.
- Rendben...- indulnak el kettesben a Csenge és George. Nem tudom, de félek...attól,hogy ami George és köztem van megszakad és egy új világban kezd új életet.
- Baj van? - néz rám aggódóan Jay.
- Nem.. nincs semmi csak fura..
- Mi?
- Az, hogy félek, hogy elvesztem.
- Miért vesztenéd el őt?
- Nem tudom, csak vala hogy... tudod még soha nem éreztem ilyet... nem tudom mit kell tenni... mit csinálok jól és mit rosszul. Nem akarom, hogy rossz legyen neki, én kevertem bele ebbe az egészbe.
- Nem te tehetsz róla... de ő szeretet téged, és te is szereted őt.
- Pont, ez a baj..
- Miért lenne ez baj? Ennek inkább örülni kéne..
- De ha elveszítem én összetörök vagy ha te elmész akkor ki marad nekem?!
- Senkit sem fogsz elveszteni, legfőképpen minket nem. - fogja meg Jay a kezem. A keze hideg, de úgy érem mintha forrana a melegségtől. Nem kérdezek, inkább élvezem a pillanatot.
- De, mi van ha mégis? Vagy ha én...
- Abba ne gondolj , soha többet bele jó? Akkor én nem tudom mit csinálnék.. Ígérd meg, hogy soha nem gondolkodsz ilyeneken.
- Megígérem.- próbálok valami mosolyt csalni az arcomra, ami talán sikerül is mert Jay elmosolyodik.
- Na, gyere keressünk valami kaját.
- De nem tudok vadászni.
- De tudsz, csak nem emlékszel mert kicsi voltál mikor tanultad.
- És miért, mikor?- kérdezem Jay-t, mert ő biztos többet tud rólam mint én magamról.
- Olyan 12- éves lehettél mikor lejtetted az első mókusodat, utána majdnem minden, nap hoztál valamilyen ételt otthonra így soha sem éheztetek.
- De nincs fegyverem.
- Abban a fába nézd meg- mutat egy öreg tölgyfára Jay. Felállok és oda sétálok a tölgyfához ahol a fában egy lyuk van. Belenyúlok és valami hegyes dolgot fogok meg, kihúzom és egy íj.. még egyszer belenyúlok és akkor egy helyes szúrós dolog akad a kezem közé kiveszem és egy tucat nyílvesszőt találok.
- Na menjél és hozz kaját..- mosolyog rám Jay.
Elindulok felfelé a hegyen halkan már szinte lopakodva mikor meglátok egy őzt.. nem tudom ,hogy vagy miért, de felhúztam az íjra a nyílvesszőt és előttem, nem tudom pontosan célzok- e vagy sem de próba szerencse. Becsukom a szeme s figyelem a hangokat. Valami a földre zuhan.
- Megvan!- mondom magamban. Oda sétálok óvatosan az állathoz aki az utolsókat leheli ki magából, mikor teljesen elernyed ami szerintem azt jelenti ,hogy vége..
- Ügyes vagy , most hozz le.. - tanácsolja Jay.
- Ok. - megfogom a két mellső lábánál a vadat. Leviszem valahogy és utána kérdően nézek Jay- re
- Most nyúzd meg..
- Ezt? - nézek az állatra.
- Segítsek?- kérdezi Jay.
- Jó lenne. - mosolygok rá.
- Rendben.. - Vesz elő egy kést Jay.
- Én tartom a bőrét te meg nyúzd.
- Ok. - így kb. fél óra alatt kész voltunk a nyúzással.
- Itt is vagyunk. - ugrándozik örömében a Csenge.
- Itt vagyok, és meghalok . - ül le mellém George.
- Szia.- adok csókot neki.
- Hali.
- Mennyi fát szedtetek, hogy ennyi ideig tartott?
- Sok- fát szedtünk- mosolyog George.
- Katherine, gyere egy kicsit. - mondja gúnyosan Csenge
- Mi az már megint?
- Képzeld, a te kis pasikáddal, olyan jól megvoltunk, hogy csókolóztunk.
- Mi ez igaz? - akadok ki.
- Sajnos, igen higgy neki. - szomorodik el Jay
- George, nem hiszem el...- szaladok el tőlük jó messze..
Nem hiszem el, hogy megtette, egy életre összetörtem. Leülök egy fa tövébe és ott elkezdek zokogni.
- Nyugi.- mondja Jay
- Nem... nem ... nem- kiabálom.
- Miért ilyen jók a megérzéseid.
- Nem értem...
-Mit nem értesz?!
- Nem élhetek tovább...- keresem a késem a zsebembe, mert már minden tönkrement..
- Katherine, nem teheted.
- De.. megteszem.. nyitom ki a kést. Lassan a csuklómhoz érintem mikor valami kikapja a kezemből s vagy öt méterre repíti.
- Nem teheted, nem akarod úgy végezni mint én. - fogja meg mind két kezem Jay.
- Megtehetem, és meg is fogom tenni. - állok fel, hogy megkeressem a kést. De mikor már a kezemben van a kés valaki hátulról körbefog.
- Nem hagyom ,hogy ezt tedd. - mondja hangosan George.
- Te hagyjál...- kiabálom, sírás közben.
- Nem... nem.. hagyhatlak, ilyen állapotban életem szerelmét.
- Engedj el, engedj el.- próbálok kiszabadulni George markából de nem bírok.
- Ha elengednélek engem is megölnél
- Nem, ölek meg csak magammal végzek. - kiabálom.
- Nem testileg, lelkileg. - suttogja
- De ezzel mindenkinek jobb lesz.
- Pont ezzel teszel rosszat mindenkinek.
- Neked, biztos nem...
- Jó, mielőtt meg akarod ölni magad halogasd meg mit történt. - enged a szorításon George
- Egy perced van. - fordulok felé.
- Elmentünk fát gyűjteni és ő lesmárolt ne is fogtam, fel sem fogtam mi történt... kérlek bocsáss meg. - sírja el magát George. Az, hogy egy srácot sírni látni elégé megható, és ha egy fiú egy lány után sír akkor tényleg szeret. Nem is tudtam... Pedig gondoltam volna, hogy a Csenge ennyire...
- Sa...sa...sajnálom...- szipogom
- Hidd el szeretlek. - csókol meg George.
- Én is szeretlek....- suttogom.
- Na ettől boldog vagyok.
†Chapter 03.†
2013. október 31., csütörtök,
14:12
"Az élet nem arról szól, hogy milyen népszerű vagy, vagy hogy milyen lánnyal/fiúval randizol, vagy kit ismersz, hanem inkább arról, hogy mindig maradj hű önmagadhoz, vagy ahhoz, amiben hiszel. Soha ne engedd másoknak, hogy elhitessék veled, hogy amit ők csinálnak, az sokkal jobb, mint amit te. Az életünk végén csak a szívünk és az elménk marad nekünk. Ez az oka annak, hogy éneklünk, sírunk, és hogy élünk."
