- Hahó, Kat kelj fel. - rázza meg a vállam George.
- Mi van már.- fordulok a másik oldalra.
- Kelj, fel megyünk fürödni.
- És miért kell ennek annyira örülni? - kérdezem félkómásan.
- Mert elszabadulunk egy kicsit innen.
- Ők visznek el minket..- nyafogom.
- Megbeszéltem velük és azt mondták elvihetem a kocsit.
- Van jogsid? - kérdezem.
- Igen van.- mosolyog felég George.- na szállj már, ki az ágyból.
- Jó..jó.. - állok fel. - akkor azért vagy ilyen boldog.
- Igen.
Gyorsan felkaptam az amerikai mintás kétrészes fürdőruhám és pólót nem is vettem hanem csak egy farmersortot
- Te csak így jössz?
- Miért ne. meleg van.
- Mondjuk, jah. -ért egyet velem George. - Na menjünk. - int ki a szobából
Lesietek a lépcsőn nagy boldogan ahol, meglepetésemre, anya vár az ajtó előtt.
- Te, így akarsz menni?- mondja szemrehányóan. - még soha nem is voltak rajtad ilyen göncök.
- Igen, így akarok menni és így is fogok.- nyitom ki az ajtót- George!- kiabálom.
- Jövök.- rohan le a lépcsőn George egy szál gatyában. Anya egy pár percig még magyaráz neki, utána odaadja a kulcsot és becsukja az ajtót.
- Na,végre. -Szállok be a kocsiba
- Melyik fürdőbe menjünk?- kérdezi
- A gyémánt fürdő, szerintem jó, nem?
- De, akkor oda megyünk- indítja ba a motort George.
- Jól, vezetsz. - dicsérem meg.
-Köszi.
Kábé egy óra alatt oda is érünk a fürdőhöz.
- Itt is vagyunk. - nyújtózkodok , mert már elgémberedtek a végtagjai.
Ahogy beállunk a pénztárhoz, rögtön sorra is kerülünk
- Két, diák jegyet - kérek.
- Meg egy halott, diák jegyet is legyen szíves- áll mellém Jay. Jól kezdi a napot.
- Tessék, adja a kezünkbe a karszalagokat a pénztárosnő.
- Ez a tied. - ad a kezembe egy szalagot.
- Segítesz fölrakni?- nézek George-ra
- Persze. - gyorsan felragassza a szalagot a csuklómra.
- Köszi. - adok neki egy csókot.
- Szívesen.- mosolyog rám.
- Gyere a csúszdára !!!!!!! - rángatom George-ot
- De még át kell öltöznöm. - rángat vissza.
- Jah tényleg. - ugrik be nekem is, hogy nekem is le kéne vennem a gatyám.
- Na látod. Te is bementél volna a nadrágodba. - közbe George levette a nadrágját. - mehetünk.
- Akkor oda- mutatok egy óriás csúszdára amivel ketten, lehet lemenni.
- Arra?.
- Igen, arra hidd el jó móka lesz.
- Arra én is kíváncsi vagyok!
- Jó, de csak egyszer.
- Hidd el jó lesz!- veszek el egy kétszemélyes matracot.
- Add, segítek.- foglya meg a másik végét a matracnak, George.
- Köszi- mire felérőn a lépcsőn én szinte meghalok.
- Meg.. hal.. tam.. - lihegi George.
- Én is... Gyere ha már ide feljöttünk akkor csússzunk.
- Rendben.. - ülünk rá ketten a matracra.Én előre George meg hátra.
- 3.. 2..1- lök meg George
Egy éles kanyar, egy forgó és már lent is vagy. Nem nagy dolog, de ezért élvezhető.
- Áhhh........- ölel át hátulról.
Egy csobbanás és már a víz alatt vagy.
- Huh, ez jó volt.- csavarom ki a vizet a hajamból.
- Nem, is volt olyan vészes. -
- Na , én megmondtam.
- Jó, igazad volt, de most én mondom meg hova megyünk. - mosolyog rám George.
- Oké, hova akarsz menni?
- A fürdőbe. - húzza el a kezem. Lassan odasétálunk a medencéhez s belemegyünk.
-Ez.. meleg..- merülök el a vízben.
- Persze, mivel meleg víz.
- Nem, még éppen elviselhető.
- Szerintem nem. - ugrok rá George hátára.
-Enged el..- próbál lelökni magáról ,de annyira kapaszkodok, hogy nem bír ledobni magáról.
- Nem, meleg a víz. - kapaszkodok George hajába.
- Jó, akkor maradj ott.
- Köszi. - akarom mondani, mikor George hirtelen hátraesik, hogy én is a víz alá kerüljek.
- Ha,te nem jössz le majd, én leszedtelek. - néz ártalmas szemmel.
- Kedves, vagy. - mondom.
- Tudom!- fröcsköl le George.
- Persze az önimádó.- fröcskölöm vissza. Amikor mi így elfröcsköljük egymást egy kislány felkiált valahonnan. Oda nézek és azt látom, hogy a kislány a levegőben van és olyan mintha a nyakát fojtogatta volna valaki.
- Mi a? - látja George.
- Jay. - mondom, dühösen.
- Az ki?- kérdezi George, nem mondhatom el neki, hogy láttok egy szellemet.
- Öhm.. ott az a srác aki ott áll.- mutatok egy ártatlan srácra.
- Értem, de mi a fészkes fene történik azzal a lánnyal.
- Nem tudom. - tennem kell valamit.- mindjárt jövök. - elindulok a lány felé, ahogy közeledek. A lány hirtelen vissza esik a földre, és elkezd sírni. Asszem végre megnyugodott vagy mi volt a baja Jay- nek. Megfordulok, mikor azt hallom, hogy valaki újra felkiált, csak most egy középkorú férfi lebeg a magasban. Nem, hiszem el már megint ezt csinálja és megint meg akar ölni valakit.
- Jay... - kiabálom, nem érdekel , ha diliházba küldenek vagy kísérleteket végeznek rajtam.. de nem akarom menteni. Jay, rám néz a szeme szikrázik a dühtől mikor elengedi az embert, és felém kezd jönni.
- Mit csinálsz? - hátrálok meg.
- Azt amit meg kellet volna tennem.
- Állj!- nyújtom ki a kezem Jay elé. - Ez neked jó? Ha ha mindenki megölsz?
- Ezt te nem érted. - mondja rángatózva.
- De értem ezért mert megöltél valakit, és Csengét nem hatotta meg, hogy meghaltál nem kell ezért másokat gyilkolnod. - mutatok azokra az emberekre akiket, fojtogatott Jay.
- De ők... - kezd felébredni vagy észhez térni Jay.
- Na látod, te se tudod miért csináltad.
- Nem, nem tudom.
- És most milyen sokkban lehetnek.
- Tényleg, - ül le a földre Jay. - Nem tudom mit csináltam, sajnálom.
- Ne tőlem kérjél bocsánatot. Hanem tőlük de, te nem tudsz tőlük bocsánatot kérni. - ülök le mellé a földre.
- Nem én voltam akkor, elöntött a düh ami az évek alatt összegyűlt és ahogy láttam, hogy ti milyen jól elvagytok feljött és ki kellet adnom valahogy.
- Megértem, de ne itt add ki a dühöd , hanem mondjuk egy erdőbe ölj meg állatokat. Jó?
- Persze.
- Akkor jó. - valami eltakarja a napot, felnézek és köpenyben lévő embereket láttok.
- Kérem, jöjjön velünk. -Emelnek fel a földről.
- De.. miért?- tiltakozok.
- Természetfeletti jelenséget észleltünk és ön tud velük kapcsolatot teremteni..
- Nem.. nem mehetek, George. - kiabálom.
- Itt vagyok. - fogja meg szorosan a kezem. - nem, értem mi vagy te de nem érdekel..
- Sajnáljuk, de el kell vinnünk.- indulnak el velem.
- Nem nem.. megyek. - próbálok kiszabadulni a kezek közül de nem megy.
- Sajnáljuk..- hallatszik valahonnan de, nem tudom mi történt azután, de mikor felébredek egy fényes szobában vagyok, mindenféle műszer figyel engem.
- Jó, napot Katherine, Dr. Philips paranormális kutató vagyok. - áll fölém egy köpenyes ember.
- Miért vagyok itt?- ülök fel.
- Bejelentéseink szerinte ön tud kommunikálni szellemekkel. Az ön közelében magas infratikus erőt ami egy szellem- hez kötődik. Sajnos nem tudtuk eltávolítani öntől ezt a szellemet.
- Nem is baj. - mondom komiszan
- Ezért ki szeretném kérdezni, hogy hogyan látja ezt a lényt.
- Neve is van. Jay.
- Jah igen. Jay. Mesélje el kérem, hogyan látja.
- Hazudj. -mondja Jay amitől a műszerek csipogni és rezegni kezdenek.
- Szóval itt, van és beszél önhöz.
- Igen itt van.
- Szia Jay. Engem bíztak meg azzal, hogy kiderítsem miért vagy még mindig itt a földön.
- Nem kell, kideríteni.
- Tudom ,hogy nem akarsz beszélni, de figyelmeztetlek akármikor megölhetem ez a lányt. Csak egy gomb nyomás.
- Csak azt, ne. Kat mondj el nekik mindent, kérlek.
-Jó, elmondom.
-Köszönöm.
- Egyik nap kimentünk a temetőbe és azóta látom őt. Mindenhol ott van ahol én, mindent lát. Tud mozgatni tárgyakat. Megtud érinteni engem. Meg másokat is.
- Akkor te olyan kapcsolatot folytatsz Jay-el ami neked olyan mintha élő lenne látod meg beszélsz hozzá.
- Nem, olyasmi valamikor eltűnik, tud repülni.
- Értem, köszönöm. Eltudna velem jönni megnézni lát-e más ilyen dolgokat is.
- Rendben. - állok fel az ágyról. Kimegyünk a szobából és vagy két másik szobán át haladunk mikor meg állunk egy ajtó előtt.
- Amik a szobában lesznek... szóljon ha lát valamelyiket. - nyitja ki az ajtót. - Csak tessék.
- Köszönöm - belépek az ajtón és semmi sincs bent. A doki eltűnt.
- Akkor most beengedjük az elsőt. - szól valahonnan egy hang.
- Rendben.
Egy ajtó kinyitódik és egy kislány ugrál ki rajta.
- Szia. - mosolygok a lányra.
- Szia. Játszol velem?- kérdezi egy babát gyújtva oda nekem.
- Ne, játssz vele, gonosz.
- Bocsi, de most nem tudok veled játszani.
- De játszani. fogsz- változik át a hangja a lánynak, torz lesz és az arca véres.
- Nem, tudok.
- De tudsz.- repül elém a lány és megfogja a nyakam.
- Elég... elég.-- próbálok kiabálni de a hangom nem működik. - Jay..
- Enged el. - áll a lán mögé Jay.
- Miért mi lesz ha nem. - fordítja meg a fejét úgy, hogy a teste nem mozdul.
- Ez.. - tépi le a lány fejét. A vér tocsog mindenütt a falakon a földön.
- Kösz.. - lihegem.
- Semmiség.
Az ajtó kinyitódik és a Doki lép be rajta.
- Jó, innentől úgy csináljuk, hogy egy üvegen át lesznek ezek a lények. Rendben?
- Rendben. - lépek ki a szobából véresen.
- Látni akarom. - hallatszik egy ismerős hang.
- George. - mondom egyszerre Jay- el. Elkezdek a hang irányába rohanni ahol egy üveg mögött meglátom George-ot.
- Itt vagy? . mondja könnyes szemmel.
-Kat, ez nem ő.
- Honnan veszed, nem ismered.
- Nézd a kezét.
- Maradj csendben hülye szellem. - mondja George.
- Az nem ő... - lépek egy lépést hátra.
- De, hidd el én vagyok.
- Nem nem, nem hiszek egy szörnyetegnek.
- Úgy látom megtalálta a termet. Itt vagy ezer lény van. De itt csak most csoportosítva vannak. És csak öt van itt akik fontosak, vagyis most már négy.
- Oké, na akkor ezt az izét látom. - mutatok a szörnyetegre aki George-t utánozva akart kiszabadulni.
- Rendben,
A következőnél egy kutya ül aki a saját lábát eszi.
- Ez mi?- kérdezem.
- Nem tudom ezeket csak ön látja.
- Akkor látom.
A harmadiknál egy embertestű kígyó van aki valamit sziszeg.
- Ön hallja?
- Igen ezt mindenki hallja csak senki sem látja és senki sem tudja mit mond.
Becsukom a szemem és térdre rogyok.
- A capite usque ad calcem malis serena . Ubique bonum est sed optimum est domi esse , Veritas odium parit ....
- Kat, gyere vissza. -böki meg a a vállam Jay.
- Mit mondtál? - kérdezi. - tédgyre rogytál és a szemed fehérré változott és valamit mondtál.
- Latinul. -
- Nem tudom mi történt csak belenéztem a szemébe. De szerintem latinul volt. - vonom meg a vállam.
- Rendben akkor az utolsó.
- Itt nincs semmi. - mondom.
- Úgy is meghall. Nincs mit tenned. Megöli magát és utána te is meghalsz.
- Hol vagy?
- A fejedben Kat, a fejedben.
- Nincs mit tenned. Megöli magát.
- Hagyj békén. - fogom be a fülem.
- Nincs mit tenned. Úgy is meghall.
- Kérlek hagyj békén.- kiabálom a könnyeim között.
- Nincs mit tenned megöli magát.
- Jól, van menjünk innen - fogja meg a kezem az orvos. Kimegyünk a szobából. Leülök egy székre, pár perc múlva az doki kijön a szobából.
- Önnek elképesztő ereje van. Minden egyes természet feletti fajt felismert.
- Jó, de haza mehetek.
- Persze természetesen. - vezet ki egy ajtón a doktor. Egy előtérbe vagyunk. Egy srác alszik egy fotelen. George.
- George..- keltem fel.
- MI.. mi az.. -riad fel. - Kat. - ölel meg lelkesen. -Azt hittem soha nem jössz vissza.
- Én is... - ölelem.
- Nem emlékszik semmire velem kapcsolatban csak jó ha tudod.
-Menjünk haza. - fogja meg a kezem.
- De azt se tudom, hol vagyok.
- A kórházba, beverted a fejed a falba és felszakadt a bőr ezért be kellett vinni, téged.
- Biztos. - mondom.
- Na, gyere. - fogja át a derekam George.
A kocsiban azon gondolkodom, hogy a szüleim tudják- e már, hogy mi vagyok. Vagy ha tudják, hogy fognak reagálni.
- Itt is vagyunk. - áll le a ház elé a kocsi. A házban egy lámpa se ég. Biztos elaludtak.
Kinyitom a ház ajtaját és várom George- ot.
- Gyere már. - suttogom hangosan.
- Jól van. - lép mellém.
- Na végre. - húzom fel a lépcsőn George-ot.
- Sietek-
Ahogy becsukom a szobám ajtaját, mind a ketten röhögésbe törünk ki, mert út közben George majdnem elesett én meg megbotlottam valamiben.
- Cssss........ alszanak. - próbálom nyugtatni magunkat de nem nagyon sikerül ,mert még jobban nevetünk.
- Jól van.. - hagyja abba a nevetést. - Hosszú napunk volt gyere aludni.
- Rendben. - huppanok be az ágyba. Lassan George is mellém kúszik.
- Szeretlek. - mondom.
- Én is, akármi történik is veled.
†Chapter 05.†
2013. november 2., szombat,
15:39
"Az élet nem arról szól, hogy milyen népszerű vagy, vagy hogy milyen lánnyal/fiúval randizol, vagy kit ismersz, hanem inkább arról, hogy mindig maradj hű önmagadhoz, vagy ahhoz, amiben hiszel. Soha ne engedd másoknak, hogy elhitessék veled, hogy amit ők csinálnak, az sokkal jobb, mint amit te. Az életünk végén csak a szívünk és az elménk marad nekünk. Ez az oka annak, hogy éneklünk, sírunk, és hogy élünk."
