†Főoldal† †Sziasztok† †PROLOGUE† †MAGAMRÓL† †Részek†









▼
"Az élet nem arról szól, hogy milyen népszerű vagy, vagy hogy milyen lánnyal/fiúval randizol, vagy kit ismersz, hanem inkább arról, hogy mindig maradj hű önmagadhoz, vagy ahhoz, amiben hiszel. Soha ne engedd másoknak, hogy elhitessék veled, hogy amit ők csinálnak, az sokkal jobb, mint amit te. Az életünk végén csak a szívünk és az elménk marad nekünk. Ez az oka annak, hogy éneklünk, sírunk, és hogy élünk."






▼
MI az amiről boldog vagy? Vagy csak simán nem akarod elfeldni az élni. Gondolj magadba biztos van valaki/valmi aki miatt mindig felkelsz csak miatta vagy olyan amilyen nem estél össze...


▼
"Éld az életed! Hallgass zenét jó hangosan, legyél 'őrült' és a többiektől különböző - amennyire csak az akarsz lenni, és emlékezz rá, hogy nem vagy egyedül."



▼
Kérésre : Barátnőm blogja
Image : We♥It
Image 2 : Kép




†MIRŐL SZÓL A BLOG? †
†Chapter 07.†
2013. november 7., csütörtök, 13:23
- Kat, ébresztő!- húzza le a takarót rólam George. Ahogy a takaró lehull a földre megcsap a hideg.
- Na, már.. add vissza.- hajolok fel. 
- De gyere...
- Hova?- állok fel az ágyra, mert így jobban látok mindent. 
- Ki.. éhes vagyok. - fogja meg a hasát George. 
- Akkor miért nem mentél, le?!  A hűtőben mindig van valami ehető. 
- Az, nem jutott eszembe, féltem, hogy felkelnek. 
- Miért még mindig horkolnak, onnan követezteted ki? - nevetek fel. 
- Nem... na de gyere mert éhes vagyok. - ráncigál az ajtó felé George. 
- Van itt valaki..
- Egy száll bokszerben akarsz lemenni?  - kérdezem. 
- Ja, nem. Akkor mindjárt felveszek valamit, nehogy meglássák a tökéletes felsőtestem. - feszíti be az izmait. 
- A nagy  önimádó- csukom be az ajtót a szobámba. Lesétálok, vagyis inkább leugrálok a lépcsőn.
- Jó, reggelt. - lépek ba az ebédlőbe ahol meglepetésemre Josh-t találom, ahogy a szüleimmel , beszélget.
-  Szia, Katherine éppen szólni akartam neked, hogy gyere le.
- Én is magamtól is egy idő után le mentem volna.- vonom meg a vállam. - Ő, mit keres itt ?- nézek trehányan Josh-ra.
- Pont ezért akartunk felmenni. Azt mondta , hogy ő egy doktor  és mi azért nem vagyunk ennyire átlátszóak. Nem hisszük el, hogy ő egy doktor. Tudjuk, hogy ő a barátod, és ez nem elfogadható. - háborodik fel apa. Most komolyan azt hiszik, hogy ő és én??
- Mi,de hogy ő tényleg a dokim, még tanuló és ő végzi a kontrollokat a fejem miatt.
- Mi baja a fejednek?- néz értetlen szemmel apa.
- Amikor elmentünk, a fürdőbe akkor  elesett és felszakadt a koponyája. - lép mögém George.
-És miért nem szóltatok?
- Mert nem vitettek volna be a kórházba..- akadok én is ki.
- De tudtuk volna akkor, be vittünk volna.
- Aham, persze. Akkor ezzel miért nem vitettek be?- mutatom meg a kezemen lévő varrást ami még mindig nem gyógyult  meg de még a víz miatt el se kezdett varasodni.
- Mert ezt mi is meg tudtok csinálni.
- Hadd, nézzem. - lép oda hozzám Josh és elkezdi nézegetni a sebemet. - ez a csontot is elérte, lehet ,hogy elfertőződött. - mosolyog rám. Tuti,hogy nem tud ő erről semmit, csak mivel "orvos" tudnia kell...
- Sajnálom, nem gondoltam, hogy ennyire, komoly. - ölel meg anya, de én eltolom magamtól.
- Te engem ne öleges.. nem voltál képes bemenni abba a hülye kórházba és most örökre viselhetem ezeket a rohadt, sebeket. - rohanok fel a szobámba és bezárom az ajtót.
- Ez, most mire volt jó? Minek jött ide?
- Biztos akart veled beszélni, de a szüleidet találta.- Jay értette mit próbálok neki mondani.
- Mit akart kérdezni?- töprengek a tükör előtt.
- Biztos tetszel neki. - 
- Nem, nem lehet. - hirtelen felindulásból a kezemmel a tükörnek töröm és az ezernyi darabokra hullik a földön. Kivéve egyet ami a szélén van a tükörnek. Kiveszem és felvágom a kezemet.
- Mit csinálsz ezzel megölheted magad.- nem figyelek Jay re és fojtatom tovább azt amit elkezdtem. Körbenézek s felállok a földről. A falhoz lépek. A kezemet a nekitámasztom és leírok egy kört és bele pár asszem latin szót akaratlanul, cselekszek, nem tudom mit vagy miért írok. Mikor ezzel végeztem hátrálok egy  lépést. Pár pillant múlva egy fekete átjáró nyílik meg a körön belül.  Nem bírom megállni, hogy át nem nejek rajta. Ahogy belelépek  egy teljesen más világot. Egy sikátoros résznél jutottam ki. Az ég olyan volt, mintha soha sem lenne világos. A nap pirosan izzott. Ahogy kiérek, azt látom, hogy nagy részük a mászkálóknak nem emberi, hanem valami szörny. Valamelyiket már láttam a kutató intézetben. Ott mondjuk egy két fejű zöld lény akar valamit cserélni egy légyfejű lóval. Ahogy ott nézem őket azt látom, hogy egy kezet lábat és testet vesz elő egy dobozból a légy. Kezet fognak és a kétfejű meg is eszi a kezet. Na akkor már értem miért kell nekik a földre jönni. Én még mindig ott állok a sikátor előtt. És beugrik, hogy ember vagyok én is,de nem vettek észre. Néhányan akik még mondjuk emberhez hasonlítottak azok mosolyogtak is. Ránézek a ruhámra és teljesen másba  vagyok,  egy fekete nadrág, bakancs, fekete póló és barna bőrkabát. A hajam meg fel van kötve.
- Katherine. - hallok egy hangot,de nem tudom melyik irányból jön. Egy alakot látok átfurakodni a tömegen aki felém, tart. Ez Jay.
- Jay. - ölelem meg ahogy a közelembe ér. Olyan jó érezni az illatát, de azért élég fura,hogy eddig akivel mindig csak beszéltünk itt áll előttem és érzem. - Olyan jó érezni téged.- ölelem még szorosabban.
- Én is nagyon örülök. De megfolytatsz. - fújja ki a levegőt erőltetve Jay.
- Jah, bocsi, csak olyan jó végre látni téged élőben és jól nézel ki.
- Oh. köszi.. igazítja meg a ruháját Jay.
- De megmondanád, hogy hol vagyok?- nézek értetlenül.
- Te, most az alvilágban vagy. Ahol szörnyek élnek.
- Arra rájöttem. - nevetek fel. - de ha ezek embert eszen akkor amikor ide értem miért nem támadtak le?
- Mert te nem ember vagy.
- Akkor mi?
- Te egy vadász.
- Az meg mi? Mert nekem a vadászról egy puskával mászkáló hasas pasi ugrik be aki nyulakat öl.
- Nem teljesen..  Meg kell ölnöd azokat akik ki akarnak innen szökni, és te ott laksz. - Mutat egy palotára.
- Miért?-
- Mert a vadászok az irányítót is védik, szóval be kéne mutatnom neked. - karol belém Jay. Gyorsan haladunk a palota felé ahol az a bizonyos irányító lakik.  A kapunál két őr áll. Rájuk nézek értetlen arcot vágok majd beengednek. Ennyire ismernek, de még egyszer se jártam erre felé.
- Innen egyedül kell menned.- áll meg egy nagy ajtó előtt Jay.
- Jó. - nyitom ki a nagy fa ajtót.
- A vadász- nyitja ki helyettem az ajtót egy zöld kinézetű lény. Szeme nem volt de a szája valami hatalmas.
- Na, végre már kezdtem aggódni, hogy nem érsz, ide. - lépked felém egy olyan harmincas éveiben járó ember biztos ő az  irányító. - Jaj, de modortalan vagyok. Castiel vagyok az irányító.
- Örvendek. - nem tudom mást mondani még soha nem voltam ilyen helyen.
- Én is a szerencsének. Nagyon nagy szükségünk van a szolgálatodra, de mivel még nagyon fiatal vagy, nem tehetünk semmit így csak csinálj itt amit szeretnél ez mától ez otthonod.- mutat körbe. Nem nekem nem lehet ez az otthonom.
-Elmegyek körülnézek. - fordulok meg. Az ajtót megint előttem kinyitják nagyon zavartó.- Gyere. - fogom meg Jay kezét.
- Mégis hova?- néz értetlen szemmel.
- Nem tudom. - lépek ki a kapun- vissza.
- De, hova vissza?- kérdezi
- Oda ahova való vagyok.
- Te ide valós vagy.
- De én vissza akarok menni az életemhez.  Vissza. Ha utoljára jövök oda akkor legalább el tudjak búcsúzni attól aki nélkül nem lenne élet.
- Az irányító szava szent. - állít meg Jay.
- Még azt se tudom ki az. Nekem még van saját jogom. Kérlek Jay.- kérlelem könyörgő hangon.
- Rendben, de még ide visszajövünk.
- Igen vissza, de soha- soha nem alszok itt. - jelentem ki.
- Megegyeztünk. Mutatom az utat- veszi át az irányítás Jay. Fura, hogy nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy itt legyünk, biztos azért mert itt érezhet.. - Itt van. - mutat    egy kapura- akkor a másik oldalon találkozunk.
- Ok. - lépek át az átjárón. A szobámba találom magam. Josh van csak a szobámban és ül az ágyamon. És milyen meglepő módon ő is a képeimet nézegeti.
- Te, meg hol a fészkes fenébe voltál.- áll fel az ágyamról.
- Valahol, ahol .. am én se tudom pontosan hol voltam..- vakarom meg a hajam.
- Akkor biztos az árnyvilágban... - tűnődött el Josh.
- Lehetséges. - nézek körbe a szobán. A tükör nem volt összetörve a vér se volt ráírva a falra, de a kezem sebes volt.
- Akkor, biztos, hogy ott voltál, de csak simán egy órára tűntél el- mondja szemrehányóan Josh.
- Az sok idő.
- És én végig hazudtam mindenkinek ,hogy hol vagy...
- Köszönöm, hogy kitartottál. De már egyedül is boldogulok. - húzom ki magam.
- Nem kell ennyire hálálkodnod.
- Nem is nagyon  szándékozom. -hagyom magára Josh-t. Szinte már lopakodva lépkedek le a lépcsőn.  Mindenki a nappaliba ül és anya és apa a kanapén ül és alszik. George meg... ő is alszik. Oda settenkedek, a kanapéhoz és George mellé fekszek.
- Uhh... - nem tartott sokáig. Mivel elkezdett mozgolódni.
- Hali..- suttogom.
- Te.. mit.. keresel itt?- kap észbe.
- Elmentem kiszellőztetni a fejem.- ülök fel a kanapéra.
- Az emeleten? Ott hogyan?- csodálkozik George.
- Könnyű kimásztam.. - vonom meg a vállam.
- És Josh miért ment fel?
- Azért, hogy falazzon nekem. Mert találkoznom kellet a Dorinával.
- És ezt, miért nem tudtad ajtón át elintézni.
- Nem lett volna ésszerű.
- Jah igen az ésszerűbb ha az ablakon mész ki- akad ki George. . de mi volt olyan fontos.
- Az, hogy most lesz neki az első randija és ez LB. eskü ha valaki pasizik akkor segítünk egymásnak. Érted?
- Asszem..- néz maga elé George.
- Örülök. - dőlök le.
























  












>0 comments
older newer